bloggerkép

bloggerkép

2013. október 5., szombat

Srácok... na meg én! 2. fejezet, 7. rész

Hát akkor sietek. Fogalmam sincs, hogy mi ilyen fontos.
Most úgy nézhetek ki, mint a filmekben: fél kézzel rángatom magamra a gatyám, a számban kaja, kezemben üdítő, a telefonom meg félig kilóg a farzsebemből. A hajamról inkább nem is beszélek. Anya kiabál, hogy ne ugráljak már, mert még a szomszédok is felébrednek. Dehát akkor hogyan vegyem föl a nacimat?!? Na mindegy. Csak megoldom. Rohanok az asztalomhoz és bedobok mindent a táskámba. Nem érdekel, hogy milyen óráim lesznek, tegnap úgysem kaptunk házit a sulibuli miatt. Remélem már nem is kapunk, mert már csak másfél hét és vége a sulinak. Yeahh :DD
- Szia anya, indulok.
- Hova sietsz? – kérdezett vissza. Hát erre igazán nem készültem. 500 szó per perc sebességgel elhadartam neki, mindazt, hogy Víí írt nekem egy SMS-t, hogy menjek be hamarabb. Nem vágom, mit magyaráztam ezen 3 percig...
A lényeg, hogy végül elindultam. Víí már ott várt engem az aulában.
- Láttam tegnap, hogy amikor kimentettek, és te visszarohantál, jött a mentő. Mi történt? – kezdte máris köszönés nélkül.
- Neked is szia. – szóltam álmosan. – Igen. Erikre ráesett Grétti még a partin és utána, amikor haza akartuk vinni Krisszel, a kapu előtt összeesett.
- Ó, TE JÓ ÉG! És jól van?
- Hát nem tudom. Bent van a kórházban. Krisz ma bemegy hozzá. Mást nem tudok. - ezen már nem volt mit tovább beszélni, úgyhogy mentünk a terembe.
Nem tartott sokáig ez a nap se. Ahogy kiléptem a kapun, már ott állt Tibi.
- Szia.
- Szia. - köszöntött egy öleléssel.
- Hogy vagy?
- Úgy ahogy.
- Hogy-hogy?
- Tegnap Erik összesett.
- Ki az az Erik?
- A bátyám. Most kórházban van.
- Úúúú. És jól van?
- Jah. Asszem. Amúgy most hova megyünk?
- A mekibe.
- Szóval te írtál nekem, hogy meki vagy fornetti?!? Várj, akkor elmentem a számodat.
- Majd ott. Most inkább menjünk, mert szerintem nincs nagyon kedved most gyalogolni.
- Már miért ne lenne? De tőlem siethetünk. - mondtam gyorsan. Odáig néma csendben mentünk. Megkérdezte, hogy mit kérek. Miért gyerekes az ha happy meal menüt kérek?!? Lassan eszegettünk egy asztalnál ülve és közben beszélgettünk.
- És kivel ismerkedtél tegnap a bulin?
- Hát nem olyan sok mindenkivel. Lett egy pár haverom itt. Jófejek a srácok.
- Tudom. :)
- És mi van Krisszel? Miért nem jött ma eléd?
- Családi találkozójuk van. Vagy valami ilyesmi.
- Áhh értem. - mondta mosolyogva. - Nem nézed meg a játékodat? - nézett a dobozomra kíváncsian.
- Milyen játékomat? - kérdeztem vissza gondolkodás nélkül. - Jaaa, hogy ezt? - lengettem meg a szeme előtt, mire elvette tőlem és nem adta vissza. Fölemelte olyan magasra, hogy nem értem el...

2013. szeptember 30., hétfő

Idézet

"I see you every day, when I go to the toilet, cause you are on the wall!
(Minden nap látlak, amikor WC-re megyek, mert a falon vagy!) gondoltak itt a falon függő naptárra... ez az egyik kedvenc idézetem a This is us-ból.

Közérdekű közlemény :DD

Két napja lett egy hónapos a blogom. Köszönöm, hogy nézitek, olvassátok. Köszönöm mindenkinek, aki benne volt ebben az 1664 oldalmegtekintésben. Köszönöm a rendszeres olvasóimnak és hogy ennyire tetszik a Srácok... na meg én! , az idézetek, meg a többi. Remélem a kisebb visszaesés után lesztek még többen is, akiről tudjátok, hogy érdekelné, annak mutassátok meg nyugodtan, hátha ő is olvasó lesz. (<--enyhe célzás :DD) Na szóval mégegyszer köszi mindent. Nemsokára jön a kövi rész. Remélem várjátok:))
Puszi: Bogyóca
Ui.: Ha van valami kérdés/kérés, nyugodtan írjatok :)