Srácok... na meg én! 3. fejezet, 10. rész

Ma reggel arra ébredtem, hogy valaki (a bátyám) egy párnával püföl, hogy keljek fel.
- Mi bajod van kora reggel? - kérdeztem tőle rekedtes hangon.
- Megígérted, hogy megcsinálod a hajam. - vergődött az ágyam végén.
- Ja, csak tudod, hagyd, hogy felkeljek, kajáljak, felöltözzek, megcsináljam a saját hajam és utána jössz te a képbe!
- Jó, akkor itt a reggelid, a ruhádat előszedted már tegnap este, itt a cipőd, és ha megetted a kaját, akkor leviszem a cuccot, addig öltözz fel és utána hozom a sminked, meg a hajhoz valót.
- Ó, de rendes valaki! - dicsértem meg.
- Hát, ha jó sérót akarok... - kacsintott. Elkezdtem falatozni, amíg ő elhúzta a függönyömet. Aztán visszaült mellém az ágyra, és... és elkezdte csipegetni a reggelimet (!!!).
- Azt hittem, hogy ezt nekem hoztad.
- Hát igazából én éhes maradtam... - sütötte le a szemét.
- Jól van, egyél. Én már úgyis jól laktam. - közöltem.
- Nem volt ez egy kicsit kevés?
- Mind egy. Majd veszek ki a dobozból egy müzliszeletet. Azzal úgyis jól lakok. És menj ki amíg öltözök!!! - kiabáltam rá. Felöltöztem, megcsináltam a sminkem és a hajam, aztán kiüvöltöttem, hogy bejöhet.
- Itt vagyok, itt vagyok! - jött be. - Végre rám is szánsz időt.
- Haha:DD Jajj de vickes valaki. - mondtam neki unalmasan.
- Na mostmár haladjunk, mert még a végén elkésünk.

Amikor hazaértünk a suliból, bementem a szobámba, ledobtam a táskám és bekapcsoltam a ventillátort. Felfrissítettem magamat egy kis testpermettel és a konyhából hoztam egy jégrémet. Bekapcsoltam a zenét és lehűtöttem magamat. Ekkor jutott eszembe, hogy ma találkozónk van Dáviddal.
- Hahó, tesókám, tíz perc múlva talink van Dáviddal! - üvöltöttem át neki.
- Okés. Tegyem rendbe magam?
- Hát nem tudom, hogy hogy akarsz mutatkozni előtte.- közöltem. - Mindenesetre én kimegyek a kertbe. - azzal fogtam a pokrócomat és a napszemcsimet és kimentem a teraszon keresztül a kertbe. Letettem a pokrócot az árnyékba és ráültem. Hallgattam a zenét és élveztem a meleget. Ekkor jöttem rá, hogy odabent úgy hagytam a ventillátort, gyorsan beszaladtam és lekapcsoltam. Ekkor valaki csöngetett.
- Erik! Nyisd már ki neki lécci!
- Oké. - és már hallottam is az ajtót nyitódni-csukódni. Direkt nem néztem meg, hogy mit művelnek odakint, mert biztos, hogy nem tudtam volna abbahagyni a nevetést. Viszont már mentem is ki a kertbe és mondtam nekik, hogy jöjjenek oda, mert ott a pokróc. Odajöttek és elkezdtünk beszélgetni. Kérdezgettük egymást és mindenre válaszoltunk is őszintén (legalábbis az én részemről). Nagyon jól elvoltunk és összebarátkoztunk. Azt hiszem bővült a barátaink köre. Ez Eriknek most jól jön.
- Ki kér inni? - kérdezte Erik.
- Szerintem hozhatsz mindenkinek. - mondtam neki, mert már állt is föl.
- Rendben. - azzal bement.
- Most nagy szüksége van egy legjobb haverra. - mondtam a füvet tépkedve. Mindig amikor leülök a fűbe, elkezdem tépkedni. Ezt szerintem minden lány így szokta csinálni. Valahogy bennünk van.
- Miért? - kérdezte érdeklődve.
- Mert a volt legjobb haverja hozzá se szól. Ráadásul miattam.
- Miért mit csináltál?
- Hát, ez hosszú...

Könyvajánló

Ilyenkor, amikor már a jégvirág is "nyílik" az ablakokon, mi sem jobb annál, minthogy beüljünk a kandalló melletti fotelbe és olvassunk, zenét hallgassunk, vagy filmet nézzünk. Az olvasni szeretőknek nagy élményt nyújthat Fabrice Colin könyve. Két lány, akik most tudják meg, hogy vámpírok, egy havas, hideg éjen, London elhagyatott utcáit járják. Nem tudják, hogy mit keresnek. De egy furcsa dolog állítja meg őket a "dolgukban". Itt kezdődik igazából a történet. Hogy hova kerülnek a lányok? Merre sodorja őket a sors? Megtudhatod, ha elolvasod Fabrice Colin: London vámpírjai - A különös Wilcox lányok 1. című könyvét.