Közérdekű :)

Halihóóó :)
nemsoká itt a nyáriszünet, már csak pár napot kell kibírni. Nagyon remélem, nem vesztettétek el a bizalmat bennem, hogy nem túl sűrűn raktam ki bejegyzést. Mostmár viszont szerintem kicsit gyakrabban is menni fog... :) Már nem leszek koliban... Lesz időm... hmm... mióta várjuk... nah mind1. A lényeg, hogy nemsoká kicsit aktívabb leszek. Nézzétek a bejegyzéseket, amik ezentúl nem csak a történettel kapcsolatosak, vagy részek lesznek, hanem ajánlók, idézetek, véleményezések is lesznek. Mutassátok meg a barátaitoknak, ismerősöknek, érdeklődőknek, olvasni vágyóknak, legyünk itt minél többen és ha írtok kommentben filmeket, zenéket, könyveket, írok róluk véleményt, esetleg ajánlót és még a ti segítségetekre is számítok, hogy mit változtassak, fejlesszek a blogon... :) Tervezek nemsokára egy kis átalakítást, úgyhogy várom az ötleteket, hátha bele tudom építeni a tervbe.
Szép napot! Szép hetet és kitartást erre a hétre!
Puszi: Bogyóca :)
Ui.: a zenéket azért is várom, hogy tudjam mi az ízlésetek és esetleg rajak olyan zenét is a lejátszási listába... Az is hamarosan frissül, szóval hajrá :)

Garázsos párharc :)

-Elkísérlek titeket. - mondta mosolyogva majd vette ő is a kabátját. - Legalább nem unatkozom. - kacsintott Monra, aki 'Mi tudunk valamit, amit ő nem' pillantással nézett vissza rá.
- Na halljam! - tettem csípőre a kezem.
- Mit? - kérdeztek vissza egyszerre, mintha nem tudnának semmiről.
- Mi volt ez az összenézés? - vontam őket kérdőre.
- Semmi... - tette szét a kezét Mon és már siettek is kifelé az ajtón. Azt hiszem ezt jó lesz megjegyezni bár lehet, hogy csak én láttam úgy, hogy ők ketten titkolnak valamit.
- Jól van akkor, mindegy. - mondtam és én is mentem utánuk.
- Jajj, gyere már ide, ne legyél már ilyen! - húzott magához Szeb, én pedig elkezdtem nevetni. - Na végre, mosolyt látok az arcodon! - mondta és el is engedett.
- Okéééé... - mondtam furcsálva a helyzetet és félig felhúztam a szemöldökömet.
Amikor odaértünk a suliba, egy pár osztálytársam kint állt az épület előtt. Amint elhaladtam előttük, sutyorogni kezdtek.
- Hát ezek? - kérdezte Szeb egy kicsit meglepődve.
- Hagyd. Az osztálytársaim... - szóltam lehajtott fejjel...
Két puszival elköszöntünk egymástól és bementem... A terembe már le sem tudtam ülni a helyemre, mert a többiek letámadtak... "Ki a srác? A barátod? Húúú de helyes...." ezek és hasonló mondatok tömkelegét zúdították rám a többiek.
- Hééé emberek! Flooonak van baráááátja! - gúnyolódtak.
- Hihetetlenül gyerekesek vagytok! - mondtam és ez volt a legkedvesebb mondatom hozzájuk ma. Vagyis hogy is mondjam... nem is szóltam hozzájuk többet aznap. Amikor mentem hazafelé, beugrottam a garázsba, hogy énekelgessünk kicsit. Beléptem a sötétbe és mikor felkapcsoltam a villanyt, akkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. Szeb ott aludt az ÉN babzsákfotelemben. Jó... nem az enyém de már egy jó ideje én használom. Lekapcsoltam a villanyt, hogy ne arra ébredjen fel.... Úgy döntöttem meglepem. A telefonom képernyőjével világítottam és odasétáltam a hűtőhöz. Kivettem a tejszínhabot, majd csendben a szoba másik végébe osontam. Kétszer beütöttem a lábam és majdnem lefejeltem a falat, de megérte. A kezébe nyomtam a tejszínhabot és utána elkezdtem cirógatni az arcát. Amint odakapott, a tejszínhab szétterült az arcán. Nagyon vicces látvány, amikor egy telefonnal megvilágított, fehér arcú embernek csak a szemét látod... Gyorsan lefényképeztem és mielőtt el tudtam volna menekülni, elkapta a lábamat és a térdemnél behajlította. Így ráestem. Elkezdtem csikizni, majd ő megfogta a kezem és tolt el magától. Én pedig ugyanezt csak a hasán fekve. Sikerült feltápászkodnom végül és gyorsan elszaladtam előle, mielőtt felkelhetett volna. Épphogy beraktam a hűtőbe a tejszínhabot, felemelt hátulról én pedig úgy kapálóztam, mint egy partra vetett hal. Hátra lenéztem az arcára, kicsit nyúzottnak tűnt a félhomályban.
- Nem tudom, hogyan tanítsam meg neked, hogy nem tudsz megszívatni, mert te fogsz rosszabbul járni...
- Hát hogyne. - nyögtem. Majd egyszerre felnevettünk. Át"dobott" a vállán és így a hátára kerültem. Hátra akart dobni, de én olyan erősen kapaszkodtam a vállába, hogy mind a ketten hátraestünk... még jó, hogy ott voltak a földön azok a vastag párnás izék. Amikor olyan kedvünk van Mon-nal, azon szoktunk aludni. De így, hogy fekszik rajtam is valaki, hogy is mondjam... Nem túl kényelmes. Gyorsan megfordult és négykézláb fölém hajolt.
- Nah. Szabad engem piszkálni alvás közben? - kérdezte fenyegetően közelről.
- Aham. - haraptam be a számat, hogy ne nevessem el magam.
- Hogy mondod? - hajolt még közelebb, félmosolyra húzva a száját.
- Ne bánts! - kiabáltam nevetve és kapálózni próbáltam és a kezemmel eltolni őt, de a kezemet lefogta a lábam pedig nem fért el tőle...
- Nyugi, nem bántalak!- mondta és egy puszit nyomott az arcomra. Azt hiszem ettől a pillanattól kezdve belezúgtam abba a gyönyörű szempárba. És megpuszilt. Óóóó, ha ezt elmondom Mon-nak... Aki éppenséggel most lép be... Ajjajjj.