Srácok... na meg én! 2. fejezet, 3. rész

- Mert nekem ez nehéz.  Így, hogy siket vagyok teljesen másnak látnak.

- Dehogyis. Amíg nem láttam meg a hallókészüléked, addig nem gondoltam volna, hogy ez a helyzet.
- Te hallod amit mondasz? Amíg nem láttad meg. És utána? Utána mi van? Megsajnálsz mi? – kérdezte kissé dühösen.
- Igen. – mondtam lehajtott fejjel.
- Gondoltam. Mindig ez van. Miért kell engem sajnálni? Pontosan ugyanolyan ember vagyok, mint te, vagy más. Látod, ő például szemüveges. – mutatott egy srácra. – Őt miért nem sajnáljátok. Nyominak tartjátok, igaz?
- De éppen ez az! Hogy sajnálnak, ez pontosan azért van, mert elfogadnak olyannak, amilyen vagy. És ettől talán jobban szeretnek majd. A kütyüddel együtt.
- Hát köszi. – mondta már nyugodtabban. – De akkor sem tudok odamenni úgy valakihez, hogy ne félnék, hogy majd kicsúfol vagy esetleg ott hagy.
- Hey! Nézz rám! Ez akárkivel megesik. Van, hogy nekem is azt mondják, húzz el innen. Vagy épp az ellenkezőjét: Gyere, ülj le közénk. Embere válogatja. Csak próbáld meg! Menni fog.
- Köszi. Nagyon rendes vagy. Akkor megyek és megpróbálom- közölte felbátorodva.
- Hajrá! Drukkolok. – kacsintottam rá.
Láttam, ahogy odasétált egy sráchoz. Gondolom, hogy összehaverkodtak, mert megfordult, és azt mutatta, hogy minden oké. Aztán ott egy kicsikét lökdösték egymást. Hát jól elvannak.  Én meg itt maradtam egyedül.
-Tiff! – rohant felém Krisz.
- Mi a baj? – kérdeztem a rémült arcát nézve.
- Gréti ráesett Erikre.
- Mi?
- Vagyis azt hiszem. Menjünk oda.
- Okés. – Grétiről tudni kell, hogy kissé nagy alkat. A bátyámnak esetleg eltörhetett egy-két csontja, vagy a legjobb esetben azért bökdösi a csajt, mert nem kap levegőt.
- Jól vagy Erik?
- Igen, csak szedjétek le rólam Grétit! Gyorsan! - Öten nekirugaszkodtunk és sikerült arébb gurítani. De... hogy kerültek ilyen helyzetbe?
- Ööööö, Erik! Mégis, hogy esett rád ez a csaj?