Miután hazaértem, anya mondta, hogy kerestek és fontos. Megkérdeztem, hogy ki volt az... hát Tibi. Amikor kimondta anya a nevet, Erik kétségbeesetten nézett rám. Felmentem a szobámba és pár percre rá valaki kopogott.
- Bejöhetek? – dugta be a fejét a bátyám, mire én beleegyezően bólintottam. Leült mellém az ágyamra. – Visszahívod? – kérdezte a tekintetemet keresve.
- Nem tudom. – fordultam felé segélykérően. – Ha vissza is hívom, mit mondjak neki? Talán nem is kellett volna találkoznunk és nem történik meg semmi. De mindegy, mert annyira jó volt a napom,ez nem ronthatja el. – mosolyogtam és belül is így éreztem.
- Lehet, hogy nem visszahívnod kéne, hanem találkozni. Ahogy ismerlek, lemenne a pénzed, szóval írj neki, hogy hol és mikor találkoztok és én elmegyek veled.
- Jó. – bólintottam és már fogtam is a telefonomat, pötyögtem, majd elküldtem az SMS-t. – Indulunk? – tettem fel a kérdést, de választ sem várva mentem ki az ajtón és a lépcsőn az eddigi hangulatomhoz ragaszkodva boldogan ugráltam és a teraszon megpördültem.
- Jajj, de boldog valaki! - hallottam anya hangját.
- Hát, ha ilyen bátyám van, nem nehéz! - vágtam rá azonnal. Mindig kérdezgetik, hogy nem szoktunk veszekedni. Dehogynem, csak attól függetlenül ilyen jóban vagyunk.
A megbeszélt hely a sarki kávézó. Vagyis én ezt írtam és remélem, hogy eljön. Mikor odaértünk, ő már ott volt. Kissé idegesnek tűnt.
- Sajnálom. - kezdte köszönés nélkül.
- Szia. Mit? - néztem rá értetlenül, bár tudtam miről lehet szó.
- Hát. Hogy szakítottatok miattam Krisszel. Csak...
- Semmi csak. - szólt közbe Erik.
- Nyugi Erik! Megoldom. Figy. De egyáltalán miért csináltad?
- Mert olyan szép voltál és csak úgy jött. És nagyon sajnálom. Gondolom az a csaj még ferdített is kicsit. Ott azonnal el akartam tűnni. De hirtelen meg sem tudtam mozdulni. Olyan volt, mintha a földhöz ragadtam volna.
- Jól van én ezen már tovább léptem. És megbocsátok.
- Barátok? - nézett rám bociszemekkel.
- Ehhez nem bociszemek kellenek. De lehetséges, hogy barátok leszünk.
- Megölelhetlek?
- Még emésztenem kell a bocsánatkérésedet. Majd máskor.
- Valamit rendelhetek nektek?
- Hát nem tudom, hogy maradjunk-e még. - mondta Erik.
- Téged még nem ismerlek annyira, szóval beszélgethetnénk.
- Akkor üljünk le. - nézett rám a bátyám.
- Jó, de ne sokáig. Nekem még dolgom is van. - ültem le Erik mellé.
A beszélgetés nagyon unalmasra sikeredett. Elfogadtam a bocsánatkérését, de valahogy nem is érdekel az egész. Főleg ő nem. Ahogy hallgattam a beszélgetésüket, megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám. Gondoltam felveszem.
- Igen?
- Tifi?
- Igen.
- Szia. Dávid vagyok. Azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedved eljönni velem sütizni?
- Ó. Szia. Hát. Oké. Mikor?
- Mondjuk ma?
- Öööö. Hány óra van? - néztem meg gyorsan a telómat. - Öt óra múlt. Aztaa, pedig mennyi mindent csináltam ma már!
- Szóval akkor?
- Jó. És hol?
- A Kobold kávézóban?
- És mikor?
- Hát én már itt vagyok, szóval nekem mindegy. Akár most is jöhetsz, de ha akarod, hazaszaladok átöltözni. - közölte. Ekkor letettem és a kávézó másik végéből hallottam hangot "Hey, ne tedd le! Hahó." Megálltam a háta mögött és amikkor eltette a telóját, elépördültem.
- Narancsleves, elkapós és biciklis srác? - néztem rá mosolyogva.
- Hát ez gyors volt.
- Itt ültem a másik asztalnál. Szerintem észre sem vették, hogy eljöttem.
- Mit kérsz? - mutatta felém az étlapot.
- Öhm... Nem tudom. Egy gyümis-túrósat.
- Oké. - mondta, majd ő is megnézte az étlapot. - Egy gyümölcsös-túrós süteményt és egy Tiramisu szeletet szeretnénk. - diktálta a pincérnek, amikor mellénk ért. Amikor elment, hirtelen megláttam Emmát.
- Hey, gyorsan, hajolj közelebb! - fogtam meg a kezét, meg az étlapot.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Itt egy csaj, aki mindig kavar és nem akarom, hogy most is kavarjon. El leszünk így egy darabig?
- Tőlem! - röhögte el magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése