Srácok... na meg én! 2. fejezet, 9. rész

Bementem a házba és leültem. Bámultam magam elé és gondolkodtam. Egyre jobban lüktetett az agyamban minden és mégtöbb minden. Jöttek elő a másnapi dolgozat témái, szavai, évszámok, nevek. Szóval minden. Nagyon fájt a fejem. Pedig nem ezen akartam rágódni.
- Lehet, hogy kémkedett? Szeretett volna közénk állni bulizni? Szeretne közelebb kerülni hozzánk? – motyogtam.
- Hát te miről beszélsz? – ért be Krisz a nappaliba.
- Te mikor jöttél? – kérdeztem meglepődve.
- Most az előbb engedett be apukád. – jött oda és ült le mellém. Gyors csók és egy kis hallgatás. Bámultam tovább a cipőmet.
- Nem is érdekel, hogy hogy van a tesód? – szegezte nekem kérdését hirtelen. Összerezzentem. Tényleg. Meg sem kérdeztem.
- Hogy van? – néztem rá álmosan.
- Neked szerintem jót tenne egy kiadós alvás. Nagyon fáradt vagy. Egyébként milyen volt a Tibivel töltött idő? – nem értem hogy nézhetek ki. Az előbb még teljesen magamnál voltam. Na mindegy. Valószínűleg kijött rajtam a napi fáradtság.
- Lüktet a fejem. – dőltem a vállának és abban a pillanatban elaludtam.
10-15 perc múlva kelhettem föl, mert mondták, hogy aludtam. Sokkal frissebbnek éreztem magamat. Már jobb volt.
- Jó reggelt! – közölte Krisz.
- Már reggel van? – néztem rá ijedten.
- Dehogyis! De nem nézel ki olyan fáradtnak mint előtte.
- Akkor jó. Nem is vagyok olyan álmos. Kimegyünk?
- Menjünk. – odakint elmondtam neki a napomat. Aztán ő is elmesélte.
- Tibi megkérdezte, hogy nem megyünk-e el strandra négyen, te ő, Erik meg én.
- Szerintem mehetünk. Jó lesz. A kérdés csak az, hogy mikor. Jövőhét szombat?
- Nekem jó. Apropó mikor jön haza Erik?
- Holnap vagy holnap után. – közölte lefelé nézve.
- De jó, hogy nincs holnap után már suli.- mondtam a távolba meredve. A csöndet apu zavarta meg, amikor kijött a kertbe.
- Gyerekek kértek valamit?
- Nem, köszi. - mondtam.
- Én sem kérek, köszönöm.
- Apu, apu várj egy picit! Elmehetek strandra valamelyik hétvégén?
- Persze, de vagy a bátyád, vagy Krisztián menjen veled!
- Nyugi apu, három fiú fog rám vigyázni.
- Akkor jó. Bár...- és ekkor megszólalt a csengő. Fogalmunk sem volt, hogy ki az.