Srácok... na meg én! "a színfalak mögött"

Eredetileg ez a történet nem blogra indult. Elkezdtem írni, mert jött egy gondolat, és írhatnékom volt. Amikor kész lettem az elsővel, jött a második és írtam és írtam, jött a harmadik. Akkor megálltam. Az első három rész kész volt. De mit kezdjek vele?? Nézegessem? Legalább a best friendemnek megmutathatnám. Erre ő, hogy ha nem mutatom meg másnak, akkor... (najó, azért nem fejeztem be, mert nem emlékszem :DD) SZóval kiraktam egy csopiban, kiraktam máshol, és akkor valaki nekem szegezte a kérdést: Miért nem csinálsz blogot?? Hát jó, akkor csináljunk blogot. Ekkor már 8 rész készen volt. Mi legyen a blog neve? Mi legyen az én nevem? Milyen képet rakjak be? Biztos, hogy akarom én ezt, de akkor már megszületett a következő, a következő és sorban a többi rész, de még csak a fejemben. És ezt hogy írjam le? Ha nincs még éppen következő rész, mit tegyek ki? Hát ez is megoldódott. Nem gondoltam volna, hogy ennyien elolvassák majd, és tetszeni is fog valakinek. És mégis. És ha valaki ugyanígy van vele, mint én voltam, akkor azt mondom neki: egy próbát megér! Ha pedig a sokból hirtelen lecsökken kevesebb mint feleannyira az olvasóid száma? Ne add fel! Never give up!
Azóta már láthatjátok, hogy mennyi mindent raktam ki, hány rész készen van már (annyi amennyi fent van). Nem könnyű, mert a fejemben megvan az alapsztori. Mit rakjak még bele? Hupsz ez lehet, hogy mégsem ide illik? Sebaj. Nem kell pánikba esni, ezt eltolom későbbre. Már megfogalmazódott bennem az utolsó mondat. Hát felírtam. Lehet, hogy mégsem így lesz. De ez nem baj, mert az én történetem, az én fejemben születik és változtathatok rajta. Lehet, hogy befolyásolnak emberek, lehet, hogy nem. Ez időponttól, megjegyzéstől és a minőségtől függ. És lehet, hogy majdnem egy hetet gondolkodtam 6 soron, de megérte, tehát újra: NEVER GIVE UP!

Ha van kérdés, akkor bátran kérdezzetek!