Kettesben...

Minden órán azon kaptam magam, hogy rá gondolok. "Nemár Flo! Nem is ismered még!" - mantráztam. Szünetekben pedig azokon a dalokon kattogtam, amiket énekelgetni szoktam. Van egy pár... Lassú és gyors dalok egyaránt az eszembe jutottak. Mind a kettő jó egy farsangi bulira, ha élő zenekart szeretnének. Főként modern zenéket fogok énekelni terveim alapján, de meglátjuk, hogy a többieknek mi a véleményük erről. Illetve Sise mit mond rá, ő mit szeretne énekelni, és mit fogunk közösen énekelni. Tényleg, milyen duetteket tudok?!? Nagyjából semmit, de van olyan dal, amit eddig úgy képzeltem el, hogy egy sráccal tudnám énekelni... Hmmm. Tényleg ezt majd felvetem.
A gondolatmenetemet a csengő szakította félbe. Vége az utolsó órának is. Bedobáltam a fölösleges könyveket a szekrényembe, amit tanulni kell, megfogtam és beleraktam a táskámba, felvettem a kabátomat és indultam ki az iskolából. Még nincs 4 óra, de nem baj... Mindig be tudok menni a garázsba. Szóval elindultam. Felszálltam a buszra, mert úgy gyorsabb volt. Néha jól esik sétálni, de most ez nem az a pillanat volt. Ezekre az esetekre itt van a bérletem és így általában kényelmesebben el tudok jutni a célomhoz. Amikor leszálltam, megláttam a járdán egy ismerős arcot... Bárhol felismertem volna, mert egész nap ő járt a fejemben (na meg a dallista). De nem akartam odamenni hozzá. Biztos van valami dolga... Vagy nem is tudom. Na mindegy inkább indulok a garázshoz. Hát el is indultam, de mielőtt befordultam volna a sarkon, "valaki" utánam kiáltott és amikor megfordultam, futva mellém érkezett Sise. Lazán lefékezett mellettem. A hátizsákja lezseren lógott a hátán, a headsetét éppen vette ki a füléből és a telóját a kezében tartotta. Nagyon menő volt... Legalábbis szerintem.
- Szia. - köszönt mosolyogva.
- Szia. - viszonoztam az örömét.
- Mizujs? - kérdezte.
- Semmi. Éppen megyek a bandahelyre. Feléd?
- Én is oda tartanék, de nem tudom merre kell menni. - túrt bele zavartan a hajába. - Hívtam már Petiéket, de egyikőjük se veszi fel... Gondolom órájuk van. Úgy örülök neki, hogy te itt vagy, remélem te tudod, hogy merre kell menni.
- Hát... Ezt sajnos nem találtad el... Én is rájuk hagyatkozom általában, csak úgy volt, hogy az árok parton leülök és megvárom őket. - szívattam.
- Komolyan? - sápadt el. - Mondjuk mindegy, mert most már ketten vagyunk és nem fogunk unatkozni. - törődött bele. - If you know what I mean! - vágott vissza, pajkos vigyorral a fején.
- Bolond! - löktem oldalba.
- Heeey! Ne bántsd Sebit! - nyávogta. Hogy lehet egy ilyen menő arcnak ilyen ööö... izééé... furi neve??!?
- Jólvannaaa! - mondtam. - Amúgy tudom, hogy hol van, sőt még azt is tudom, hogy hogy jutunk be. - kacsintottam.
- Nagyon jó! - kiáltott fel boldogan. - Legalább nem fogunk fázni!
- Hát nem!
Amíg odaértünk végigbeszéltük az utat. De hogy miről beszéltünk, azt már nem tudom... Nem emlékszem. Sajnos. Na mindegy. Amikor már ott álltunk előtte, kinyitottam a kóddal az ajtót, ami felnyílt előttünk, beléptünk, és miközben lekabátoltunk, én bekapcsoltam a hősugárzót.
- Flo! Hová ülhetek? - kérdezte. 'De aranyos, hogy megkérdezi' - virultam magamban.
- Bárhová. - de mire kimondtam, már meg is bántam, mert kacér pillantást vetett a babzsákfotelre. Egyszerre indultunk meg, mindenféle "Enyém" és ehhez hasonló mondatokat kiáltva, egymást lökdösve felé. Majdnem egyszerre huppantunk bele, de ő egy másodperccel gyorsabb volt, úgyhogy én az ölében kötöttem ki. Nagyon nevettünk, és próbáltam két röhögőgörcs között bocsánatot kérni tőle, de mindig amikor abbahagytuk és egymásra néztünk, újra előtört belőlünk a kacaj.
- Tudod, mit? - kérdezte, mire én kérdőn néztem rá. - Maradj itt. Nem zavarsz.
- Kösz. Mintha valami tárgy lennék.
- Naaa. Ne sértődj már meg. Én csak kedves akartam lenni. - nézett rám lebiggyesztett szájjal.
- Jóóó. De akkor csússz arrébb, szoríts nekem is helyet a zsákon.
- Nope. - mondta.
- Ajjmár. - ekkor azonban eszembe jutott, hogy lehet, hogy csikis, ezért elkezdtem bökdösni az oldalát. Hatásos volt, mert kacagva arrébb csúszott. - Na, így már jobb. - mondtam félig fekve.
- Énekelsz nekem valamit? - kérdezte.
- Hát öööö. Mit?- kérdeztem kicsit zavartan.
- Bármit. Biztos van valami, amit szeretsz és szereted énekelni és nekem is tetszeni fog. - biztatott.
- Hát oké. Ismered a Cups-ot? - választottam ki egyet a tarsolyomból és máris poharak után néztem.
- Azt hiszem. Az az a poharas, ugye?
- Igen. Tudod hozzá a ritmust?
- Persze! - ült fel.
- Jó, akkor megkeresem a gitáromat, meg neked egy poharat. Menni fog?
- Szerintem igen. - mondta mosolyogva.
Amikor megtaláltam mind a kettőt, hamar egy hangon voltunk és tök jól megcsináltuk. Tök jól összejött.
- Jó vagy! - bólintott elismerően.
- Te is! - gondoltam vissza arra a pár hangra, amit az énekem alá vokálozott.
- Ohh. Tudom.- nevette el magát.
- Meg szerény is vagy, ha jól gondolom. - nevettem vele.
- Hát... Valahogy úgy. - próbált komoly lenni.
- Oké, de most te jössz! - mondtam.
- Rendben. Megkaphatom a gitárt? - nyúlt a hangszerért.
- Mióta gitározol? - kíváncsiskodtam.
- Hát általánosban kezdtem el tanulni... - gondolkodott el. - És te?
- Én nem tanultam gitározni.
- Tessék?
- Hát én magamtól próbálkoztam. Ide jutottam. Egy pár dalt el tudok játszani... Ezek közül az egyik a  Cups...
- Ahhoz képest tök jól nyomod. - dicsért meg.
- Köszi. - hajtottam le a fejem. Belekezdett a dalba. Már az első akkord ismerős volt. Thinking Out Loud Ed Sheerantól.
- Szeretem ezt a számot. - néztem rá mosolyogva.
- Örülök neki. - mondta őszintén. Elkezdte énekelni. Nagyon jó hangja van. Néha fölé énekeltem a vokált. Azt hiszem menni fog ez az együtt éneklés. Amikor a szám végére értünk, és kinyitottam a szemem (totál beleéltem magam, de szerintem ő is, mert) meglepődve láttuk, hogy Monék már bent vannak... Vajon mikor jöttek be
- Hmmm. Nagyon jók vagytok együtt! - kacsintott Mon.
- Mit csináltatok, amíg mi nem voltunk itt? Hmm?? - próbált Peti poénos lenni, de csak szúrós tekinteteket kapott, de aztán kitört belőlünk a nevetés.
- Hát az úúúgy vooooolt... - kezdte Sise, mire mindenki elcsöndesedett. - ...