Srácok... na meg én! 1. fejezet, 1. rész

Nem hiszem el. Mindenki jól érzi magát, csak én nem. Ez is egy ugyanolyan szánalmas sulibuli, mint a többi. Inkább hazahúzok.

- Léptem csajok! Sziasztok.
- Hová mész Tiffy?
- Unalmas kis banzáj. Asszem szólok bátyámnak, hogy kísérjen el. – Nagyon szeretem a bátyámat. Olyan jó fej, és engedi, hogy vele lógjak. Tök menő, nem?

- Hey braty!
- Mond Tiff.
- Hazaviszel?
- Miért, mi a baj? – Na ugye milyen ari, még ezt is megkérdezi, hátha megváltozik a kedvem.
- Unom magam. :(
- Gyere ide! – azzal megölelt. – Bulizz velünk. Hidd el nagyon jó lesz! Mindig a végzősök bulija a legjobb, de ez is jó. – Erik ugyanis tizenegyedikes. Két év van köztünk... Lehet, hogy ezért jövünk ki ilyen jól. Nem tudom mi lesz velem, miután elballag. Az osztálytársai is jófejek. Szeretnek engem. Legalábbis a haverjai bírnak. A csajok annyira nem, mert szoktam a skacokkal lógni, és azt hiszik, hogy nem szeretnek beléjük miattam. Hát ez hülyeség. Én hogy vehetném el az eszüket?? Nem vagyok vékony, se szép, bár ezt mindenki tagadja. Csak én látok itt tisztán?!? Viszont van egy menő bátyám, aki miatt mind a barátaim akarnak lenni, miközben utálnak. Hát ez vicces...
- Köszi Erik! Tényleg jó. :) Jó a társaság, meg minden.
- Naugye, én megmondtam.
- Kicsi Puff, akarsz velünk táncolni? – kérdezte Emma. Ahham, hát télleg szeretnek...
- Persze Emma, de nem ma!
- Huuuuuu... – húztak egy sort a barbibabák.

- Jujujj. Kinyitotta a száját a kis puffancs.
- Emma, hagyd békén! – szólalt meg hirtelen a bátyám egyik haverja, Krisz.
- Jól vann. Már szórakozni se lehet cukipofa? :*
- Szállj le rólam! Nem vagyok se a drágád, se a kis játék „Ken” babád, akit bármikor elővehetsz és csókolgathatod! Jó len... – itt a háta mögé mentem és közbevágtam. A fülébe akartam súgni, de mivel nem vagyok elég magas, ez egy kicsit hangosabbra sikerült...
- Köszi Krisz :) Jó fej vagy, de... – itt a bátyám szakított félbe.
- Jól van, elég volt. Inkább folytassuk a party-t. A balhénak vége. Húzás a parkettre táncolni. Gyerünk-gyerünk.